2012. július 17., kedd

Óriás fahéjas csiga


Csigakertben nagyra nőtt csiga. Az, ami nem látszik a süti mögött, az a csigakert. Amikor megvettük a házat, akkor rózsakert volt, egy pici, nagyon napos kertdarab a bejárati kapu mellett. Több bokornyi szép rózsa volt, meg egy tüskétlen szeder. Azóta a Tamásnak sikerült az összes rózsát kiirtania, a szedret csak majdnem, és átvették a hatalmat az ő kedvencei. Mert ide csak a kiválasztottak kerülnek, ez a legnaposabb, legmelegebb pár négyzetméter nálunk. Van egy fügefa, ami néha háromszor is terem egy évben, de ezt mostanában ritkán gyakorolja, van egy kivi, ami valamiért haldoklik, nem tudom, miért nem érzi jól magát, meg levendula, gránátalma, pár kaktusz, kövirózsa, ilyesmi. Majd egyszer lefényképezem a kertet is. Általában itt szoktam ételfotózni, mert hogy jó világos (a pici kertünk többi része nagyon árnyékos), és ráadásul van egy kő, amire épp le tudom tenni a delikvenseket, és ez a szép halványzöld izé általában jó háttér. Na, és ez telistele van csigákkal. szóval én tuti nem lépek ide fel, mert nehéz gyilkosság nélkül megúszni. Ha esik, akkor kezdenek elszaladni, de reggelente mindig begyűjtjük a kalandosabb természetűeket az utcáról, és visszahozzuk őket ide, a csigakertbe. Mert az utcán biztos rájuk taposna valaki, direkt vagy véletlen. Volt idő, amikor picurka csigácskák lógtak a fűszálakon, mára hatalmasak lettek. (Végig házas csigákról beszélek, a házatlanokkal kevésbé vagyok jóban. mondjuk, nem bántom őket. Mármint a feketéket. Nem tudom, mi lenne, ha bennünket is elöntenének a narancssárga meztelencsigák, lehet, hogy többen lennének, mint a toleranciám, nem tudom, azoktól eléggé iszonyodom. De eddig még megúsztuk őket.) Szóval ezekkel a házasokkal jóban vagyunk. Vigyázunk rájuk, esőben két szemüveget is felveszek, nehogy eltiporjam valamelyiket. Szeretnek az út közepén sasszézni. Néha beszorulnak a pici kertem kerítésébe, olyan szép kövérek. Majd egyszer fényképezek belőlük is néhányat, nem kell nagyon keresgélni őket:)

A csak finomlisztes változatot ld. itt.

A süti egyszerű kelt tészta teljes kiőrlésű lisztből (főleg), fahéjjal megszórva, sztem állati jó volt, el is kopott fél nap alatt. A héja ropogós volt, belül puha foszlós, szóval pont amilyennek lenni kell az ilyesminek.

Hozzávalók:
- 1,5 dkg élesztő
- 1 csésze finomliszt
- 50-60 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 1 kávéskanál só
- 3 evőkanál cukor
- kb. 3 dl tej
- a töltelékhez 10 dkg vaj, fahéj és porcukor

Mivel már reggel tudtam, hogy este valamit sütni szeretnék, összekevertem az egy csésze fehér lisztet az élesztővel, kevés langyos vízzel meg fél evőkanálnyi cukorral, olyan nokedlitészta-szerű sűrűségre, letakartam, és hagytam békésen bugyborékolni estig (szobahőmérsékleten).
Aztán ezt a gyorskovászt beleöntöttem a dagasztó tálba, mehetett hozzá minden más, a tejet is csak úgy hidegen raktam bele, egyenest a hűtőből. Közepesen kemény tésztát dagasztottam, aztán hagytam kelni.
Deszkán kinyújtottam, jó nagyra, megkentem az olvasztott vajjal, és megszórtam sok fahéjjal meg porcukorral. Feltekertem, és egy papírral bélelt tortaformába áthelyeztem, amikor ott is újra megkelt, akkor mehetett a 200 fokos sütőbe, míg meg nem sült.
Rácsra borítottam, és gyorsan lefényképeztem a fényképezésre teljesen alkalmatlan konyhában, mert gyanakodtam, hogy nem fogja egyben megérni a másnap reggeli kellemesebb fényviszonyokat.


Terveztem rá némi csinosító cukormázat, de ahhoz ki kellett volna hűlnie. Mire kihűlt, már hiányzott a fele, szóval maradt a porcukor.

Napi cukinak pedig Kóficka, amikor szőnyeget játszik. Felhívnám a figyelmet a farkára, azért olyan elmosódó, mert folyamatosan jár, amikor fényképezem. (A fénykép csak szimplán azért elmosódó, mert már sötét volt, és rosszul állítottam be a gépet.)


2012. július 13., péntek

Padlizsános tészta


Rájöttem, hogy teljesen felesleges izmolni, nyugodtan főzhetek akár mindennap tésztát. Egyszerűen imádom a zöldséges tésztákat, és végül is azt csinálok, amit akarok, nem fog senki rám szólni. Szóval ha főzök, akkor általában tészta van. Néha betolok egy kis csirkét vagy halat a sütőbe, ha van gyerek, aki igényli, de én nem kívánom mostanában. Bonyolultabb dolgokra meg nincs időm meg késztetésem. Szóval egyelőre ilyen receptek várhatóak, gyümölcsleves meg tészta. Mondjuk, szerintem tökéletes menü nyárra.
Teljes kiőrlésű tésztát használok mostanában, a teszkóban meg a déemben egész jó áron lehet kapni. Majd ha nagyon konyhatündérkedni akarok, akkor csinálok egyszer házit is. Főleg, hogy örököltem egy ravioligyártót az egyébként is örökölt tésztagépemhez. De addig marad a zacskós kivitel, gyors és energiatakarékos.
Ez a padlizsános tészta annyira finom volt, hogy muszáj megörökítenem. Gyors (mint általában a zöldséges tészták), tényleg a Stahl-módszerrel kell csinálni, szóval hazaérés után rögtön mehet fel a víz a gázra a tésztának, aztán lehet átöltözni, kipakolni, kutyát simogatni, mert olyan gyorsan készen lesz a mártás, hogy még ezek is bőven beleférnek. Aztán elő a nagylábassal, és össze lehet dobni a szigorúan húsmentes tésztáravalót.

Hozzávalók:
- 50 dkg tk. tészta
- 2 közepes padlizsán
- 1 nagy vöröshagyma
- 6 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál libazsír (olaj a vegáknak)
- 6 közepes paradicsom
- 1 fél paprika
- csili, esetleg római kömény
- só, bors
- 2 evőkanál tejszín (bátran kihagyható)

Nagyobb kockákra vágtam a hagymát, nagy lábasba tettem a libazsírral együtt, és szigorúan só nélkül elkezdtem pirítani (nem kell só, mert sütni akarom, nem főzni). Megmostam és olyan nagy dobókockányi darabokra vágtam a padlizsánt (héjastul), és ahogy vágtam, szórtam is rá a hagymára, adagonként. Közben néha megkevertem. Már ekkor isteni illat volt a konyhában, ahogy sült össze a hagyma a padlizsánnal. Amikor mind benne volt, lereszeltem a fokhagymát (mert még mindig nem sikerült pótolnom a törött nyomót). Közben szép halványbarnára sült a padlizsán a hagymával, ekkor belekevertem a fokhagymát , mehetett rá só, elkevertem, és egyesével belevagdaltam a paradicsomokat. Ha elegánsabbra vágyom, lehúztam volna a héjukat, de lusta voltam rá. Ment még bele egy fél paprika, csak ízesítőül. Meg a fűszerek. Ha lett volna otthon szívesen tettem volna még bele pár levél bazsalikomot, de nem volt, elfelejtettem ültetni idejében. Annyi csilit tettem bele, hogy közepesen erős legyen. Aztán addig kicsit összerotyogtattam, és kész is volt. A kifőtt tésztát beleszedtem, ekkor kevertem hozzá a pici tejszínt, és kész is volt.  Mozzarellával és parmezánnal is próbáltam (beáldoztam magamat), nem is tudom, melyikkel a jobb, mind a kettővel isteni.

Napi cukinak Andinak szeretettel az ÉÉKC:) egy esős reggelen mereng a kis tündér, hol is lenne jobb, kint vagy bent:)



Második napi cuki: egy picit nem figyeltem a pici kertemre, és elkezdett érni a paradicsom! Remélem, most már az első fagyokig ontani fogja:) Nem olyan szép, mint tavaly (nem ugyanott vettem a palántát, ezekkel nem vagyok tökéletesen megelégedve, sajnos), de azért elég sok van rajta, és az idén még a fehér szörnyetegek is elkerültek, remélem, a fekete rohadás sem fog jelentkezni.


2012. július 9., hétfő

Barackleves


A múlt héten találkoztam az Andival, és mondta, hogy az ő barilekije már készen van, és a dunsztban ácsorog, hát, nagyon irigykedtem. És ugyan már kezdtem beletörődni, hogy az időn nálunk nem lesz, mert csak agyament áron láttam sárgabarackot (vagy kicsit olcsóbban nagyon rondát), mindig olyan gond a beszerzés, annyira jó lenne egy tuti hely, és hát annyira nem is bántam, mármint a beletörődést, mert utálok sárgabaracklekvárt eltenni, főleg ekkora mennyiségben. Nem szeretem a ragacsos barackokat tapicskolni, ragad az egész konyha, sietni is kell, nehogy megbarnuljon, szóval macera az egész. Bármi más jöhet helyette, ezt nem szeretem. De azért a lelkiismeretem megnyugtatása végett elügettem a faluvégi zöldségeshez, ahol viszonylag elfogadható áron egészen csinos, ráadásul nagyon finom barack volt (mert hogy ugye ettől függ, hogy milyen lesz a lekvár). 450 volt kilója, vettem 30 kilót, aztán még aznap egy másik zöldségesnél 12 kilót, az csak 300 volt, de kisebb szemű volt, és olyan csúcsoska. Na, ezekkel némi családi segítséggel megküzdöttem, recept már volt. Annyit tudok még hozzátenni, hogy most kimértem, pontosan másfél kg cukrot használtam el a 41 kiló barackhoz (1 kilót megettünk:)), pedig ez savanykásabb volt, mint szokott. Időben pedig pontosan 7 óra volt, igaz, hogy némi kenyérsütés is belecsúszott. De igazából csak azért írok erről, hogy mindennek sem sikerült elvennie a kedvemet a baracktól, és vasárnap ez a barackleves szerepelt a szokott pisztráng meg csirke előtt. Előtte már volt egy monstre adag meggyből, mi nagyon szeretjük ezeket, jól lehűtöm, és rá lehet járni egész nap.
A barackosba ment őszibarack, ez ropogós kockaként volt jelent, sárgabarack, ez kellemesen szétmállott, a szokásos vanília meg tejszín, és némi joghurt is, hogy kellemesen savanykás legyen az egész. És jó is lett nagyon.

Hozzávalók:
- olyan 8 szem őszibarack
- kb. ennyi sárgabarack
- 1 citrom leve
- 2 dl tejszín
- 2 dl joghurt
- 1 teáskanál vaníliakivonat
- 1 nagy csipet só
- 1 púpos evőkanál keményítő
- 3 evőkanál cukor

Míg el nem felejtem, a júliusi Vidék ízében van egy karamellás barackleves, azt egy fűszeresebb, teltebb változat, gondolom, onnan volt az ihlet. Vagy ki tudja. Szóval a cukrot karamellizáltam felöntöttem olyan másfél liternyi vízzel. Csipet sóval felforraltam. Közben Rebeka némi forróvizes úsztatás után meghámozta és felkockázta a barackokat. Amikor felforrt a víz, beledobtam a barackokat, meg belenyomtam a citromlevet. A keményítőt elkevertem némi vízzel, és amikor már újra forrt a víz, akkor ezzel besűrítettem, de gyorsan el is zártam alatta a gázt (nem akartam őszibarackbefőttet gyártani). Hideg vízbe állítva gyorsan lehűtöttem. Amikor már csak langyos volt, akkor tettem bele a vaníliát, a joghurtot és a tejszínt, aztán szétosztottam három nagy befőttes üveg között, és mehetett a hűtőbe hidegülni. Több cukor nem kellett már bele, szerintem nagyon finom lett.

Gyümölcslevesek eddig nálunk:
- Andi argentin almalevese
- Barackos áfonyás tőlem
- Görög gyümölcsleves Beától
- Gyümölcsleves a la csincsilla
- Gyümölcsleves a la Andi